Műszaki Tanulmánytár


Filiálék

 

Matematikatörténet. Számítástechnika-történet. Egy diák számára a matematika és a számítástechnika biztosan más képzetet kelt: a matematika nehéz és néha keserves játék, a számítástechnika ellenben, a közoktatás szintjén rendszerint "csak" játék, végfelhasználói ismeretek halmaza. Hogy a számítógép, miközben a diák szövegszerkesztési alapismeretekkel bíbelődik - vagy éppen ügyességi játékkal, internetes szörföléssel - folyamatosan, rendületlenül matematikai-logikai műveleteket végez, nehezen tudatosítható. Tudatosítása a muzeológus, a múzeumpedagógus feladata is, éppen egy informatikatörténeti kiállítás mesél a legtöbbet ismereteink közös forrásvidékéről.
A mennyiségi jellegű feladatok egyszerű megoldásának titkai régóta izgatják az embert. Az egyhangú, ismétlődő számolási műveletektől ugyanis nagyfokú az idegenkedés mind a mai napig, akár az iskolás gyermekek, akár a felnőttek körében.

Számolási művelet megkönnyítése géppel
részlet a Hewlett Packard cég reklámkatalógusából
A latin "calculus" szó azt a kavicsot, kövecskét jelentette, amellyel számoltak. Ezek voltak a számolás első tárgyszerű segédeszközei. Babilóniában használták először. Hogyan számoltak az akkori "calculus"-sal? A földre vízszintes vonalakat rajzoltak egymással párhuzamosan.Minden vonalnak ún. helyi értéke volt: az alsó az egyeseket, a felette következő a tízeseket, majd a százasokat, ezreseket jelentő vonal következett. Az egyes vonalakon elhelyezhető kövecskék számából adódott össze a kívánt szám, amit ékírásos számmal adtak meg.

Az ún. összevetés - két calculus halmaz tartalmának összeadása vagy kivonása - után az átváltás következett. Egy vonalon elhelyezkedő 5 "calculus" helyett elegendő volt 1-et tenni illető vonal fölötti üres mezőbe (a két vonal közé). Egy vonalon elhelyezkedő 10 kövecskét pedig úgy lehetett egyszerűbben jelölni, hogy 1 kövecske került a következő, felette lévő vonalra.

Egy ilyen segédeszközzel könnyen adta össze a nagyobb ékírásos számokat az írástudatlan ember is. Magyarországon egyébként még a XVIII. század végén is használták az ilyen ún. "paraszt számvetés"-t. (Természetesen nálunk ekkor már a kiinduló adatokat, - pl. az összeadandókat - arab számokkal adták meg és az eredmény lejegyzése is arab számokkal történt.)

Az ókori görögök, majd a rómaiak vízszintes táblán végezték a fentiek szerint a számolást. Kövek, kavicsok helyett azonban már fakorongokat, ún. fabatkákat használtak. A görög abaksz (tábla) szóból abakuszra keresztelt eszköz segítségével a négy alapművelet elvégezhető volt ugyan, de az osztás hosszadalmas és fárasztó volt. (Az abakusz makett, az OMM Restaurátor-műhely alkotása, 1989-ben készült.)

Szükség volt a számolási eszköznek egy gépesített változatára. Ebbe az irányba az első lépést az angol John Napier (1550-1617) matematikus tette meg, aki kidolgozta a logaritmusrendszert. Segítségével a szorzás összeadássá, az osztás kivonássá, a hatványozás szorzássá, a gyökvonás osztássá egyszerűsödött (1614). Számolóeszköze 1617-ben készült. (A Napier-féle számolóeszköz makettje, az OMM Restaurátor-műhely alkotása, szintén 1989-ben készült.)