Műszaki Tanulmánytár


Filiálék

 

Amióta múzeumunk megkezdte reményteljes és küzdelmes munkáját, mindig voltak olyan kollégáink, akik a matematika- és számítástechnika történetéből is gyűjtöttek műtárgyakat. Ezek a tárgyak elsősorban, mint a mérnöki munka segédeszközei keltették fel érdeklődésüket. A számítástechnika fiatal és ellentmondásos diszciplína volt még akkor, már lemosta magáról a "polgári áltudomány" bélyegét, de a kor muzeológusainak gondolkodásában még aligha szerepelt volna önálló gyűjtőkörként.

logartárcsa
1968-ban (jogelődünk, a Műszaki Emlékeket Nyilvántartó és Gyűjtő Csoport munkatársaiként, a múzeumunk hivatalos megalakulását jelentő minisztertanácsi rendelet előtt négy évvel) már nagy számban dolgoztak fel elemi számolószerkezeteket és mechanikus számológépeket, s ne felejtsük el, hogy ugyanez az év a híres esztergomi számítástechnikai kiállítás éve: a magyar számítógép-ipar (az egyetemi kutatócsoportok, iskolák nem lebecsülendő sikerei után) ekkor mutatkozott be igazán a nagyközönség számára.

Ugyanebben az évben került feldolgozásra gyűjteményünk egyik legrégibb tárgya, Dr. Roth Dávid, az "elfeledett párizsi magyar orvos" (Nagy Csaba) 1842-ben épített mechanikus, fa foglalatban elhelyezett, réz szerkezetű számológépe. Nyilván egy ilyen korú tárgy már a számítástechnika univerzumával szemben idegenkedő tudósokat is meggyőzte, hogy érdemes a számolás, számítás történetével foglalkozni, s lassanként a számítástechnika önálló területei is elnyerték méltó helyüket. (Ebben napjainkban bizonyára az az örvendetes kormányzati szándék is segít majd, amely a "jelen" megőrzését javasolja, támogatja.)
Ezekben a kezdetinek mondható időkben a finommechanika irányából Karlovits Károly, az elektronika irányából pedig Oszetzky Gábor muzeológusok foglalkoztak a matematikatörténet és a számítástechnika-történet emlékeinek gyűjtésével.

Tóth Endre 1982-től a múzeum munkatársa, s szintén az elektronika irányából, de - a más területek kiváló szakértő muzeológusainak együttműködésével - fokozatosan vette át a lassan egységesülő gyűjtemény feladatait, amely oly módon alakult ki, hogy több gyűjteményünkből is átkerültek az informatikatörténet szempontjából fontos műtárgyak. Természetesen metszetek, átjárások így is előfordulnak: különösen az irodagéptörténeti gyűjtemény és a gyengeáramú elektrotechnikai, híradástechnikai- és elektronikai gyűjtemény egyes tárgyai érdekesek egy szélesebb spektrumú informatikatörténet nézőpontjából.
A gyűjtés és feldolgozás 1986 körül kapott új erőre, amikor a mikroszámítógép láz felpezsdítette a számítástechnika civil szervezeti életét, a tudomány közönségkapcsolatait. Két ismert magyar számítógép-pionírral, az M3 egyik tervezőjével, Kovács Győzővel és a Szegedi Katicabogár tervezőjével, Muszka Dániellel közösen egyre inkább felvetődött a szinte követhetetlen gyorsasággal avuló számítástechnikai eszközök megőrzésének, dokumentálásának igénye, s 1986-tól az Országos Műszaki Múzeum a híres SzMSzM (A számítástechnika mindenkié, a számítástechnika mindenkiért) kiállításoknak is partnere lett.
Sinclair ZX Spectrum