Műszaki Tanulmánytár


Filiálék

 

Kiállítások:

'60 watt
az Országos Műszaki Múzeum
kiállítása az OMM Elektrotechnikai Múzeumában


2008. november 12 - 2008. december 20.

1968 a technika tükrében. Ezt kínálja a "Százarcú happening" programsorozat részeként megvalósuló "60 watt" című tárlat, ami november 12-én nyílik az Elektrotechnikai Múzeumban. A sajátos válogatás a kor tárgykultúráján keresztül ad betekintést az akkori mindennapokba. A kiállítás három tematikus egységben beszéli el, hogy a hatvanas évek tárgykultúrája, technikai vívmányai miképp alakították a munkában és az otthon töltött hétköznapokat, hogyan változtatták meg az életnívót illetve a fogyasztási szokásokat. A vizsgálódás két helyszíne Magyarország és az egykori Csehszlovákia.


Hogyan vált a rádiózás és a televíziózás népszórakozássá és miképp alakította át a családi, baráti együttléteket? Milyen változásokat eredményezett a munkaidő csökkentése az emberek életvitelében? Miként alakultak a reáljövedelmek és ez hogyan hatott a vásárlási szokásokra?

Többek között e kérdésekre is választ kap a látogató, aki természetesen találkozhat a hatvanas évek jellegzetes márkáival is: például a pont 1968-ban magyarországi forgalomba kerülő Coca-Colával, illetve a cseh és szlovák változatával, a Kofolával is. Utóbbit vállalkozó kedvű vendégeink meg is kóstolhatják a megnyitón.

Összehasonlításra kerülnek a magyar és csehszlovák ipar híres termékei és megjelennek a szórakoztató elektronika vívmányai, például a Mambó és Terta magnók, valamint a Pacsirta rádió. Mindezt korabeli reklámkampányok, termékkatalógusok, karikatúrák egészítik ki és teszik igazán elevenné. A munka, szórakozás és pihenés témái köré csoportosuló tárgyak képet adnak egy korról, egy egész generáció tudatát és életszemlélet meghatározó jelentős évről: 1968-ról.

A kiállítást rendezte B. Varga Judit és Fekete Zsolt.

Helyszín:                                                                              
OMM Elektrotechnikai Múzeuma                                       
Budapest, VII. ker. Kazinczy u. 21.                                    
Tel: 3-425-750                                                                    

www.emuzeum.hu

Sajtókapcsolat:

Timár Irén
kommunikációs igazgató

Országos Műszaki Múzeum
1117 Budapest , Kaposvár u. 13-15
T: 204 40 95, Fax: 204 40 88
Mobil: 30/267 71 30
www.omm.hu
timar.iren @ ommuzeum.ehc.hu

Fotók a kiállításról:


 

ÖRÖK RENESZÁNSZ - A MEGÚJULÁS TECHNIKÁJA

A Közlekedési Múzeum és az Országos Műszaki Múzeum közös kiállítása

http://reneszansz.kozmuz.hu/

2008. szeptember 18. - 2009. március 08.

Helyszín: Közlekedési Múzeum

 

Hogyan vette birtokba a reneszánsz ember a földet és a vizeket a korabeli tudományos ismeretek segítségével, majd haladva korokon, felfedezéseken át, az eget és a mélységeket? Hogyan rövidültek meg a távolságok, miként nyert egyre meghatározóbb szerepet az idő, hogyan vált a humánus ember írástudó "homo technicus"-szá az egyre több találmánnyal és újítással? Az integrációra készülő két legnagyobb hazai technikatörténeti közgyűjtemény - a Közlekedési Múzeum és az Országos Műszaki Múzeum - rendezésében született tárlat a megújuló technika örök reneszánszáról kíván áttekintést nyújtani a Reneszánsz Év - 2008. programsorozat részeként.
A reneszánsz megújulás, újjászületés, és az új felfedezése a régi tiszteletben tartásával. A Reneszánsz Év - 2008 célja, hogy a ma gondolkodó, kultúrára és az újra fogékony emberét szólítsa meg az élet számos területén. Az évad a múlt, a jelen és a jövő megbonthatatlan egységét veszi alapul, bár mindig előre tekint. Ezt tartja szem előtt a Közlekedési Múzeumban ősszel nyíló, a reneszánsz kor technikai felfedezéseit, azok előzményeit, illetve közvetlen és hosszú távú hatásait bemutató átfogó tárlat. A rendezők arra vállalkoztak, hogy az újjászületés századainak felfedezéseiből válogatva bemutassák, miképp újítja meg a jelenkori műszaki tudományokat, és ezeken keresztül a mindennapokat a múlt tapasztalata és "üzenete".

 

A reneszánsz korban megújuló emberi gondolkodás és látásmód fokozatosan átformálta a mindennapi életet. Számos egykori elképzelés a technikai és technológiai ismeretek hiányában csak több évszázados késéssel valósulhatott meg, akár csak Leonardo siklógép vagy helikopter-modellje. A kiállítás a korabeli ember kíváncsiságát és korunk innovatív, kutató szemléletét állítja párhuzamba és bemutatja a reneszánszban elinduló, évszázadokat átívelő technikai fejlődést. A reneszánsz különféle fejlesztéseire a jelenkor találmányai válaszolnak; így jutunk el az első földgömböktől az űrkutatásig, az ősnyomtatványtól az e-bookig.

A 400 m2-en bemutatott anyag tematikus egységek köré csoportosul: a távolság és idő mérése, a repülés titkai, a közlekedés, az orvostudomány, az írástörténet fejlődése. A kiállítás megismertet Verancsics Faustus különleges ejtőernyőjével, Mátyás király egyik kedvenc járművével, a Kocs községből származó magyar kocsival, vagy azzal a Lázár deák munkájaként számon tartott térképpel, ami elsőként ábrázolta helyesen Magyarország településeit. Az időutazás során számos kérdésre fény derül, például, hogy mi célt szolgált korabeli főúri tudós- dolgozószobák, a studiolok titkos bejárata, milyen segédeszközöket használtak a reneszánsz mérnökei, illetve hogy mi és hogyan zajlott az anatómiai theatrumban. A látogató többek között tanulmányozhatja a 16. századi rajzgép, a pantográf működési elvét, kipróbálhatja Gutenberg nyomdagépének modelljét, és működésbe hozhatja a magyar csilleként a 17. sz. végétől Európa-szerte alkalmazott, kortársainál jóval gyorsabb bányakocsi rekonstrukcióját.

A rendezők az elmúlt hatszáz év anyagából szubjektív alapon válogattak: technikatörténeti furcsaságok és korszakalkotó találmányok kerülnek egymás mellé, felrajzolva azt a sokszínűséget és kreatív erőt, ami a reneszánsz alkotókat és örököseiket jellemzi. A Közlekedési Múzeum tárlatának egyes tárgyai méretarányos modelleken kipróbálhatók és működtethetők lesznek. A múzeum - hagyományaihoz híven - szem előtt tartja, hogy a fiatalabb korosztály is élményszerűen dolgozhassa fel a látottakat hétvégi programsorozat, múzeumpedagógiai foglalkozások segítségével. Természetesen nem feledkezünk meg a felnőttekről és szépkorúakról sem; Családi vasárnapok-kal és nyugdíjasoknak szóló programokkal várjuk az érdeklődőket.

A kiállítás rendezésében résztvevő intézmények:

Duna Múzeum, Esztergom 
Közlekedési Múzeum
Központi Bányászati Múzeum, Sopron
Országos Műszaki Múzeum
Semmelweis Egyetem Anatómiai Múzeuma
Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár

Helyszín:                                           
Közlekedési Múzeum                       
1146 Budapest, Városligeti krt. 11.  
Tel: 273-38-40                                  
www.kozlekedesimuzeum.hu                  
info @ kozmuz.hu

 

A kiállításra váltott jegy érvényes az Országos Műszaki Múzeum Tanulmánytárába és Mobileumába is (1117 Budapest, Prielle Kornélia u.10. www.omm.hu).

 

Fotók a kiállításról

 


 

Szeptember 5-én az OMM Elektrotechnikai Múzeumában megnyitottuk az Országos Műszaki Múzeum

MENŐ ÜZLETEMBER

című kiállítását. A tárlat október 31-ig látogatható.

Otthonainkat, irodáinkat egyaránt meghatározzák a mindennapi életet megkönnyítő elektronikus eszközök. Sőt, a lakástól az irodáig vezető úton sem nélkülözhetjük a hordozható elektronika áldásait, vagy átkait. Elérhetőek vagyunk és együtt egy hatalmas információs hálózatot alkotunk. Az Országos Műszaki Múzeum Menő üzletember című kiállítása az elmúlt harminc év elektronikus tárgyaiból szemezget, s ezzel egy kialakuló életforma kellékeit mutatja be. A címadó Menő üzletember kétszeresen is menő, mivel

- állandóan mozgásban van
- és diktálja a divatot.

A kiállított tárgyak a sajátos műszaki szempontok mellett kulturális közvetítőként, üzenethordozóként jelennek meg és túlmutatnak önmagukon: egy kialakuló életstílus rekvizítumai. Úgy gondoljuk, hogy a "mozgó irodák" kellékeinek bemutatása fontos feladatunk, hiszen ezek a tárgyak korunk jelképei: épp olyan fontosak, mint korábban a mikroszámítógép, a televízió, a rádió és az automobil.

A tárlat érdekes tárgyai közé tartozik egy elegáns irodai számítógépes konfiguráció, az Apple Lisa típus (1983), az egyik első olyan személyi számítógép, amely egeret és ikonvezérléses környezetet használt. A gép filozófiája sikeresnek bizonyult: a programozás, a bonyolult kódok fejben tartása átadta a helyét a mindennapi használat vizuális gyönyörének. Az irodai komputer mellett mindjárt egy bőröndnyi hordozható számítógép, az Osborne Executive mutatkozik be (1982), melynek cipeléséhez nemcsak menő, de izmos üzletember is szükségeltetett. A sok kortárs vagy közelmúltbéli tárgy között egy igazi "kövületet" is találhat a figyelmes látogató: a rádiótelefonok első példányát még a második világháborúban felejtette itt az amerikai hadsereg.

A bemutatott anyagban NMT (06-60) - és GSM-rendszerű, táska és zsebméretű mobiltelefonok, személyhívók ("csipogók"), továbbá szórakoztató elektronikai eszközök is megcsodálhatóak.

A rádiótelefonok és a személyhívók korszaka, a kilencvenes években, az Internet terjedésével párhuzamosan elképesztő piaci sikereket és beláthatatlan változásokat produkált. Változásokat a gazdaság működésében, a protokollban, s a személyek közötti kommunikációban. A Menő Üzletember vitára, továbbgondolásra ingerlő kiállítás, az elmúlt évtizedek legmeghatározóbb tárgyairól - s az emberről, a felhasználóról. Rólunk.

A kiállítás a MADOK program támogatásával valósul meg.

rendező:
Képes Gábor - Tóth Endre

Cím:  
OMM Elektrotechnikai Múzeuma
1075 Budapest, Kazinczy u. 21.
Tel./Fax: 3-425-750
www.emuzeum.hu
Nyitva tartás: kedd-péntek: 10.00 - 17.00
szombat: 9.00 - 16.00


MENŐ ÜZLETEMBER


Az Országos Műszaki Múzeum kiállítása
az OMM Elektrotechnikai Múzeumában

2008. szeptember 5. - 2008. október 31.

Menő, mert állandóan mozgásban van, azaz: mobil. És menő, mert diktálja a tempót. Az OMM Elektrotechnikai Múzeumában szeptember 5-én 11 órakor nyíló kiállításunkkal az elmúlt 30 év üzletemberének legfontosabb kellékeire, mobiltelefonjára, laptopjára és egyéb technikai eszközeire koncentrálunk.

 

Mobiltelefonok, notebook-ok, palmtopok, megannyi varázslatos eszköz,



a mikroelektronikai forradalom pompás példái.

 

Sokoldalúan használható munkaeszközként simulnak a kézhez, de lehetnek harsányan magakellető, felesleges divatcuccok is. Mindkettő? Egyik sem? Döntse el Ön az OMM Elektrotechnikai Múzeumában nyíló vitákra sarkalló új kiállításán! 

Helyszín:
OMM Elektrotechnikai Múzeuma
1075 Budapest, Kazinczy u. 21.
www.emuzeum.hu

 

rendező:
Képes Gábor - Tóth Endre

A tárlat a Kiállítási Dominó 2008. keretében, a MaDok program támogatásával valósul meg.


A Múzeumok éjszakáján nyílik a MOBILEUM
(az Országos Műszaki Múzeum új állandó kiállítása)

megnyitó: 2008. június 21-én 18 órakor, a Múzeumok Éjszakáján

 

Hány lóerősek voltak az ősmotorok, hogyan működik a Budavári Sikló, létezett-e lóvontatású motor? Ezekre a kérdésekre is választ ad az Országos Műszaki Múzeum új tanulmánytári terme, a MOBILEUM. A 2008. június 21-én a Múzeumok Éjszakáján Fábry Sándor és a Dumaszínház közreműködésével megnyíló raktárban csaknem 500 m2 alapterületen interaktívan mutatunk be 130 hatalmas berendezést és további 150 kisebb tárgyat, felidézve százötven év gépfejlesztéseinek fontosabb stádiumait.

Híres magyar gyártmányú, illetve a magyar ipar kibontakozásában központi szerepet játszó külföldi gépek képezik a tanulmánytár anyagát. Hangsúlyos helyet kaptak a XIX. század energiatermelését szolgáló különböző gőzgépek, a századforduló évtizedeit fémjelző magyar gyártmányú motorok, valamint a XX. század nagy szivattyú- és turbinafejlesztési időszakainak kiemelkedő példányai - mind-mind működtethető állapotban. Bemutatjuk a gőzgépek kialakításához vezető jelentősebb fizikai kísérleteket és az első gőzgépek másolatait, de számos eredeti és befűthető gőzgép, működtethető modell és makett is rendelkezésre áll. Az eredeti gyári gépcsarnokok hangulatát idéző terem képet ad a magyar ipar fellegvárainak, többek között a Láng, a Ganz, a Hoffher és Schranz, a Schlick-Nicholson gépgyárak fejlesztési munkáiról is. Akik pedig a nagy műszaki elődök iránt érdeklődnek, itt megtalálhatják pl. Bánki Donát, Csonka János, Jendrassik György a maga idejében világszenzációként emlegetett találmányainak első példányait.


A MOBILEUM újfajta szemléletet tükröz. Lényege, hogy a látogatók közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a műtárgyakkal, megforgathatják kerekeiket, működés közben tanulmányozhatják azokat. Az interaktív gépcsarnokban a látogatók műszaki rejtvényként saját maguk "fedezhetik fel" ősi masináink működésének lényegét. Tárgyaink egy másik csoportja múzeumi idegenvezetők, szaktanárok közreműködésével indítható el.

 


Új tanulmánytárunk különösen alkalmas tanórák lebonyolítása, mert az itt megtartott foglalkozások eredeti környezetben zajlanak, és így valódi szakmai gyakorlatot jelenthetnek a közép- és felsőoktatásban résztvevőknek. Az interaktív gépcsarnok nem csak a műszaki tudományok iránt érdeklődőket szolgálja: a fiatalabb korosztályoktól az idősekig élvezetes múzeumlátogatást biztosít az ipari kultúrára fogékonyaknak, akik maguk szeretnék mozgásba hozni letűnt korok gépeit, felfedezni működési mechanizmusukat és fejlődésük érdekes történetét.

Az új állandó kiállítás megnyitására a Múzeumok Éjszakáján, június 21-én 18:00-tól kerül sor sztárvendégek fellépésével. A MOBILEUM-ot Fábry Sándor adja át a Múzeum tárgyaiból válogatott alkalmi Dizájn Centerével. 20:30-tól pedig a Dumaszínház három fellépője szórakoztatja a közönséget. Vendégeink egyebek mellett megismerkedhetnek továbbá a Retro-konyhával, megtudhatják, mitől volt menő a 80-as évek üzletembere, az éjszakai kertben pedig távcsövekkel kémlelhetik az eget. A gyerekeket 14:00 órától várjuk ingyenes ugrálóvárral, Makám koncerttel, kreatív műhellyel, fizikai kísérletekkel és előadásokkal.

A gyűjtemény kurátora: prof. dr. Szunyogh Gábor, muzeológus

Május 6-án megnyílt az Országos Műszaki Múzeum írószer-történeti kiállítása Pécsett

"A kézírás és a mérnöki tervezés eszközei" címmel nyílt május 6-án nyílt időszaki kiállításunk a pécsi Várostörténeti Múzeumban

Az egykori tímárház patinás tereiben berendezett tárlat a kézírás legfontosabb eszközeit vonultatja fel az agyagtáblától Bíró László József világszabadalmáig, a golyóstollig, de megismerkedhetnek a mérnöki tervezés, szerkesztés nélkülözhetetlen eszközeivel, azok érdekes fejlődésével. Kedvcsinálóként tekintse meg a tárlatról készült felvételeinket. (Fotó: Oberländer Sándor)

Helyszín: Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Várostörténeti Múzeum, 7621 Pécs, Felsőmalom u. 9.
Bővebb információ: 06-72-310-165, varostort@jpm.hu, www.jpm.hu
A kiállítás 2008. július 12-ig keddtől szombatig 10-15 óra között tekinthető meg.


 

Daruk földön és vízen

Emelőgépek és hajók az Országos Műszaki Múzeum modell-gyűjteményéből

Új kamara-kiállításunk a nagyhírű hazai hajó- és darugyártás történetét mutatja be néhány modell segítségével. A látogatók megtekinthetik az elsők között épült fatestű dereglyét és a gőzüzemű úszódarut. Bemutatjuk továbbá a 20. század második felében gyártott, már korszerűnek mondható kikötői portál- és úszódarukat, valamint a hazai és a nemzetközi vizekre készült különleges hajókat.
A kiállítás megtekinthető 2008. március 1-től 2008. május 10-ig.



 

Helytörténeti kalandozások a technikatörténet mezsgyéjén

Szeretettel várjuk az érdeklődőket időszaki kiállításunkon! 2007. november 3-án, a Magyar Tudomány Ünnepén kamara-kiállítás nyílt meg Tanulmánytárunkban a XI. kerület ipartörténeti emlékeiből a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében. A kiállításban bemutatkoznak vendégeink: az Albertfalvi Helytörténeti Gyűjtemény és Iskolamúzeum, az Etele XI. kerületi Helytörténeti Kiállítóhely, valamint a Kelenföldi Erőmű.

A "Helytörténeti kalandozások a technikatörténet mezsgyéjén" című kamara-kiállítás 2007. október 30-tól 2008. január 31-ig az OMM Tanulmánytárában (1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 10.) nyitvatartási időben látogatható.

A kamara-kiállítás részletes bemutatását itt találja!


 

Petzval József korának fotótechnikája

A Magyar Fotográfia Napját ünnepelve 2007. augusztus 25-én kamara-kiállítás nyílt az Országos Műszaki Múzeum Tanulmánytárában. Ezzel a tárlattal a modern fotózás atyjáról, Petzval Józsefről emlékezünk meg születésének 200. évfordulója alkalmából.
 Petzvál József a nagy fényerejű objektív feltalálója. A Petzval-objektívvel elsőként lehetett a másodperc tört része alatt felvételeket készíteni, és ez máig a világ egyik legjobb portré-objektívje. A kiállításon régi fényképezőgépeket, Petzval-rendszerű fotó-objektíveket, néhány Petzval József tevékenységével összefüggő könyvet és dokumentumot, valamint emlékérmeket láthatnak az érdeklődők.
A kamara-kiállítást meghosszabbítottuk, 2008-ban bizonytalan ideig megtekinthető nyitvatartási időben. További információért kérjük, tájékozódjon Szepesy Márta munkatársunktól (T: 204 40 92, marta @ ommuzeum.ehc.hu)!


 


A TŰZ MOZGATÓEREJE A HŐERŐGÉPEK HÁROM ÉVSZÁZADA

A Zágrábi Műszaki Múzeum állandó kiállítása, amely Ivo Kolin professzor modelljeit mutatja be Davor Fulanović kísérő szövegeivel, egy hónapig látogatható a Közlekedési Múzeumban. Az Országos Műszaki Múzeum örömmel és megtiszteltetve mutatja be a magyar közönség számára a hőerőgépek történelmi fejlődését az 1629-es Branca-féle gőzturbinától az 1969-es Saturn V hordozórakétáig, illetve az 1982-es Stirling-Kolin motorig. Ez a fejlődéstörténet, amely a modellek által minden érdeklődő számára könnyen érthetővé válik, nemcsak a technika történetében jelentős, hanem a mai világunkat is egyértelműen meghatározza, illetve a XXI. századi életvitel előfeltételének tekinthető. A kiállítás négy területet ölel fel: a hőerőgépeket, a hűtőgépeket, az ágyúkat és a vegyi-dinamikus gépeket. Mindenkit szeretettel várunk!

A kiállítás időpontja: 2007. szepteber 14-től október 14-ig
      helyszíne: Közlekedési Múzeum (Bp., Városligeti körút 11.)
      nyitvatartás: keddtől péntekig 10 és 17 óra között
   hétvégén és ünnepnapokon 10 és 18 óra között

 


 

A magyar ipar Széchenyitől a XX. századig (állandó kiállítás)

helyszín: Széchenyi István Emlékmúzeum, Nagycenk


Ismertető a kiállításról


Emlékek a magyarországi földmérés történetéből (állandó kiállítás)

Helyszín: Budapest, Bosnyák tér 5.

(archívum)


vissza a főoldalra